2014. szeptember 1., hétfő

Önéletrajz-evolúció, avagy milyen egy modern álláspályázat?

Ami már a múlté


Ha szüleinktől, nagyszüleinktől önéletrajzot kért egy munkahely, vagy a hivatal, akkor fogtak egy darab papírt és nekikezdtek: Nevem, születtem, édesanyám neve, születési helye, munkahelye, édesapám adatai, általános iskolám, miért oda jártam, mit szerettem, milyen kalandos volt az életem, melyik gyárban dolgoztam stb.
Jó sok folyó szöveg, ami a csövön kifért. Bekezdés, tagolás, fókuszálás nélkül.

Aztán megváltozott minden: a világ, a gazdaság, a cégek, és ezáltal az elvárások is. Szépen lassan mindenki belátta, hogy az információt zúdító megoldás már nem megfelelő, mással kell próbálkozni. 

Az "amerikai típusú" önéletrajz fénykora


A tagoltabb, szellősebb önéletrajzok nagyjából 15-20 éve kezdtek elterjedni, "amerikai típusú" önéletrajz néven. Ezeknek két nagy, jól elkülöníthető fajtája van: az egyik, és egyben a leggyakrabban használt a kronologikus (a korábbi munkahelyek időrendben történő felsorolására fókuszáló), a másik pedig az úgynevezett funkcionális (az eddigi életút során megszerzett kompetenciákat és az egyes szakterületeket előtérbe helyező) önéletrajz. Ma az emberek legnagyobb többsége ezeket alapul véve készíti el saját jelentkezését.

 Néhány példa a már tagolva készített önéletrajzra.

Igen ám, de talán fel sem tűnt, hogy azóta a világ ismét alaposan megváltozott. És, mivel ma már mindenki az "amerikai típusú" önéletrajzokat használja, ezért nem sok esélyünk van kitűnni a szürke tömegből egy-egy álláspályázat során. Gondoljunk csak bele: a hirdető cégek több száz, ugyanarra a sablonra készülő önéletrajzot kapnak nap mint nap. Ebből a fantáziátlan masszából pedig nem könnyű választani, ez pedig azt is jelenti, hogy gyakorlatilag esélyünk sincs bejutni egy áhított állás felvételi elbeszélgetésére. Szinte észre sem veszik pályázatunkat a többi "amerikai típus" közt.

Itt a legmodernebb megoldás: a célzott önéletrajz


Ha nyitott szemmel járunk a világban észrevehetjük az időről-időre változó divathullámokat. Szinte minden évnek megvan a sajátos színvilága, arculata, betűkészlete, szóhasználata, trendje. Jól tesszük, ha ezekhez az aktualitásokhoz igazítva állítjuk össze önéletrajzunkat, hiszen ezáltal is jelezzük, hogy modernek és rugalmasak vagyunk. 

Nem elég viszont a külsőségekre adni, fontos a tartalom is: a tényszerű megfogalmazás (például a szakmai tapasztalataink tárgyilagos felsorolása) már a múlté. A munkáltatókat nem az érdekli, hogy miket csináltunk korábban, hanem az, hogy milyen eredményeket értünk el, milyen értékeink vannak, amelyekből ők majd hasznot húzhatnak.


Úgy kell tehát bemutatni magunkat, mint egy értékes, "elejtendő" zsákmányt. Nekünk kell lenni a kiszemeltnek a sok-sok álláspályázó között. Különböző szövegírási fortélyokkal és bizonyos részletek ügyes domborításával viszont óriási sikereket érhetünk el. A célzott önéletrajz tehát továbbra is lazán szerkesztett és szellős, viszont mindig a konkrét, megpályázandó munkakörre van elkészítve. Szinte ki van rá hegyezve, "be van célozva". Emellett testre szabott, az eredményekre és az értékekre helyezi a hangsúlyt és szakmailag csábítónak mutatja be a jelöltet. Szükség esetén egyedi kiemeléseket, vagy jól megválasztott képeket, illusztrációkat használ.

A jövő tehát a célzott önéletrajzoké. Célzott, amely először a felvételiztető fejébe, majd pedig az áhított állásba juttat minket. 

Ha érdekel, hogy hogyan lehet a te "régi" önéletrajzodból is célzottat készíteni, írj nekünk: 
oneletrajzugynokseg@gmail.com

(A bejegyzésben található képek illusztrációk, céljuk, hogy szemléltessék, hogy milyen alapvető változásokon megy keresztül az önéletrajz-írás)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.